Új lendület és futás
Az elmúlt hetekben kicsit elveszett valahol a lelkesedésem, főleg az edzések terén.
Szerencsére az elmúlt egy hétben már újra érzem a lendületet köszönhetően két dolognak: vettem egy pulzusmérőt és nagyon motivál, hogy minél több kalóriát és zsírt égessek el, így számszerűsíteni tudom az edzésem, ami nekem sokat jelent.
A másik a futás. Persze más (normális) emberek ezt úgy csinálják, hogy elkezdenek futni, aztán ha már jól megy nekik, akkor beneveznek egy versenyre. Nos én természetesen itt is magasra tettem a lécet. 0 edzéssel beneveztem egy maraton váltóra (4,8 km a részem), aztán nekiálltunk szépen többen az edzéseknek.
Egy kezdő edzéstervet követek, ami 6 hét alatt képessé tesz az első 5 km lefutására. Ma lesz aktuális a 3. hét első edzése, ami 5 perces futásokat jelent, sétával váltva.
Tudom, hogy aki komolyan fut, az ettől a mennyiségtől még be sem melegszik igazán, de nekem, akinek a Cooper teszt rémálmaim visszatérő szereplője volt gyerekkoromban már az is nagy szó, hogy 5 percet futok egyben. Főleg ahhoz képest, hogy két hete 1 percekkel kezdtem.
Úgyhogy az edzésterv jó, én pedig a végén még nagy futó leszek!