Infraszauna típusok
Mintegy a gőzfürdőket „továbbfejlesztve”, nagyjából kétezer évvel ezelőtt Finnországban építettek egy kis faházat, melyet egy kis kályhával magas hőfokra felfűtöttek, s abban időztek. Ez volt az első szauna.
Több eszközzel (különféle olajokkal és kozmetikumokkal, hő- és páratartalom mérő, stb.) látták el az idők során, kellemesebbé téve ezzel az infraszauna kabinban tartózkodást. Továbbá, orvosi vizsgálatokkal kimutatták, hogy számos jótékony hatása van az egészségre: erősíti az immunrendszert, ám lévén, hogy leterheli azt, ez időben csökken a védelme. Javítva a vérkeringést erősíti a szívet és enyhíti az izomlázat. A verejtékezésnek köszönhetően a káros anyagokat kiizzadja a szervezet, ez által oldódik a stressz és az álmatlanság. Valamint a bőrre is jótékony hatással van, hiszen tágulnak a pórusok.
Az úgynevezett finn szauna (normál szauna) mellett ma már egyre elterjedtebb az infraszauna. Utóbbiban a kályha helyett használt infrasugaraknak köszönhetően alacsonyabb hőmérséklet uralkodik az infrakabinban, így szívesebben tölt bent az ember több időt, és amellett, hogy rendelkezik a finn szauna jellemzőivel, többet nyújt használója számára: alakformáló hatása is van, hiszen fél óra kabinban töltött idő 300 kalória elégetését eredményezi. Nem csak pórusokat tisztít, hanem regenerálja a sejteket is. 1 személyes infraszauna típus
A technikai fejlődés jóvoltából mára már infraszauna és infraszauna között is van különbség. Készítőik igyekeznek fejlesztéseikkel minél több igényt kielégíteni, ezért 2011-re immár többféle infraszauna érhető el.
Mobilitásának köszönhetően a hordozható infraszauna mondhatni nagy népszerűségnek örvend. Könnyen, rövid idő alatt felállítható, és kis méretéből kifolyólag fogyasztása igen csekély (nagyjából 20-25 ezer forint), illetve kis helyen elfér. Az ülő szauna szintén mobilis, egy mozdulattal bárhova átrakható. Szintén beszerezhető otthonra a fekvő szauna is, hiszen ugyancsak összeállítható változatban (is) kapható a szaküzletekben. Használata közben a mindennapi rohanásban kicsit megpihenhetünk, relaxálhatunk.
Ezek mellett persze alap infraszaunát is a magunkévá tehetünk, hogy saját otthonunkban kényeztessük és kúráljuk magunkat. Noha a kabin összeszerelése picit bonyolultabb, így több időt vesz igénybe, megéri a fáradtságot. Illetve, szakember segítségét is igénybe vehetjük, az adott cégtől, ahol vásároltuk az infraszaunát. Az ilyen bódék rendelkeznek minden eszközzel, melyek kellemesebbé teszik számunkra a bennük való idő eltöltését.